A kép nem adta magát, nem úgy alakult, mint ahogyan belül láttam,

Küzdelem az anyaggal

2018.03.29

fenyerdo-2013--vaszon---olaj--75-90-cm---magantulajdon-.jpg Van úgy, amikor az ember nekirugaszkodik, minden tehetségét, technikai ismereteit felhasználja, mégsem sikerül megfesteni a megálmodott képet. Én már jártam így.

Szász Endrétől hallottam egyszer, hogy a festészet nagyon munkaigényes elfoglaltság. Nem lehet, hogy „csak magának fessen” az ember. Ha csak magamnak kellene festeni, elég lenne elnyújtózni egy kényelmes ágyban, hátradőlve. Elképzelném a legcsodálatosabb képeket. Viszont akkor csak én látnám. De, ha meg szeretném festeni, ahhoz kell komoly szakmai felkészültség, technikai ismeret. A fejemben élő kép, gondolat manifesztálódni tudjon.

A kétezres évek elején nekiduráltam magam egy nagyobb méretű képnek (75*90 cm vászon, olaj), ez az én általam festett képek között viszonylag nagyobb méretekhez tartozik. A Wittmann Antal parkban (leánykori nevén Május 1 liget) sétálva láttam egy gyönyörű erdőrészletet. Szeptember vége felé, besütött a ragyogó nap az erdőbe, átváltoztatva a tájat. Csodálatos látvány volt, készült pár fotó is.

Kezdtem az akkor szokásos technikámmal, sötét (égetett umbra) olajalapozásra, sorra hordtam fel a színeket. Kb. kettő hétig küzdöttünk egymással. A kép nem adta magát, nem úgy alakult, mint ahogyan belül láttam, valami mindig hiányzott. Elég drága alapanyagokat használtam, kiváló vakkeretre volt felfeszítve a nagyon jó minőségű lenvászon. Kidobni, megsemmisíteni sajnáltam. (Alapjáraton én spórolós ember vagyok.) Lekaparni, újra alapozni jó nagy munka lett volna. Félretettem a képet, hogy majd egyszer „befejezem”.

Eltelt több mint tíz év. A 2013-as mosonmagyaróvári önálló kiállításra készültem. Még hiányzott egy nagyobb méretű kép. Eszembe jutott ez az elkezdett festmény. Előkotortam a régebbi dolgaim közül (szegény a pincébe volt becsomagolva, elrakva).

Nekilódultam a festésnek, emlékeztem, hogy milyen sokat bajlódtam vele. De most más volt minden. Futott az ecset, pár nap alatt sikerült jó irányba terelni a képet. Réteget rétegre festve, kadmium sárga, krapplakk lazúrokat kapott a végén. A festmény „megszólalt”. Ilyenkor érzem, hogy kész, nem kell már bántani.