A festő a jelennek fest, de az anyagválasztásával a jövőnek dolgozik
Jelet hagyni. Talán ez minden alkotó egyik legmélyebb vágya.
A művészben ott él a közlés igénye, ezért nyúl ecsethez, tollhoz, vésőhöz vagy éppen hangszerhez. A festő a jelennek fest, de az anyagválasztásával a jövőnek dolgozik.
Éppen ezért nem közömbös, hogy milyen alapanyagokból készül egy alkotás. Amikor jól megválasztott anyagok kerülnek egymással kölcsönhatásba az alkotómunka során, egy festmény nemcsak évtizedekig, hanem akár évszázadokig is fennmaradhat.
Amikor egy festmény elkészül, a néző rendszerint a témát, a színeket vagy a hangulatot látja. Ritkán gondol arra, hogy a kép mögött milyen anyagok rejtőznek. Pedig a festékek világa legalább olyan izgalmas, mint maga az alkotás.
Játsszunk el a gondolattal, hogy alkotóelemeire bontjuk a világ legszebb olajfestményeit. Mit találnánk bennük?
Hidegen sajtolt növényi olajokat – leggyakrabban lenolajat, de bizony mák- és dióolajat is. Színes pigmenteket, vagyis porfestékeket. Sűrű szövésű len- és pamutvásznakat. Gondosan elkészített vakrámákat. Különféle természetes gyantákat, amelyek évszázadok óta részei a festészet eszköztárának.
A Van Eyck fivérek, Jan és Hubert, a XV. század elején kezdték tökéletesíteni az olajfestés technikáját. Azóta több mint ötszáz év telt el, mégis meglepő hasonlóságot találunk a régi mesterek és a mai festők eszközei között.
Vagy mégsem ugyanazok az anyagok?
Nos, ehhez már egy kicsit nyomozni kell.
Festőként gyakran találkozom azzal a kérdéssel, hogy miért használok bizonyos festékeket, amikor ugyanannak a színnek léteznek jóval olcsóbb változatai is. A válasz egyszerű: nem minden vörös ugyanaz a vörös, és nem minden kék ugyanaz a kék.
A tubusokon gyakran apró jelölések szerepelnek: PB27, PB29, PG19 vagy éppen PR264. Ezek a pigmentkódok nemcsak a szín árnyalatáról árulkodnak, hanem arról is, hogy a festmény évtizedek múlva hogyan fog kinézni.
Egy jó pigment nem fakul ki, nem szürkül el, nem változtatja meg a kép eredeti hangulatát.
Amikor egy festményt elkészítek, nem csupán a mai nézőre gondolok. Arra is, hogy a kép tíz, húsz vagy akár ötven év múlva is ugyanazt a fényt, ugyanazt a csendet és ugyanazt az érzést hordozza, amelyet az alkotás pillanatában szerettem volna megmutatni.
Ezért érdekelnek ennyire a pigmentek. Nem a kémia kedvéért, hanem a festészet jövője miatt.
Mit változtatott a modern kor?
A modern tudomány természetesen a festékgyártást sem hagyta érintetlenül.
Ha az olajfestékeket nézzük, nagyjából három minőségi kategóriával találkozhatunk.
A legalsó szinten találhatók az úgynevezett stúdiófestékek. Ezeket elsősorban tanulóknak és hobbi festőknek fejlesztik. Több bennük a töltőanyag – például a súlypát (bárium-szulfát) –, és gyakran olcsóbb pigmentekből készülnek.
Egy lépcsővel feljebb helyezkednek el az úgynevezett artist minőségű festékek. Talán ez a legnépesebb kategória. Itt már sok kiváló festékkel találkozhatunk, bár még mindig gyakoriak az imitációk, amelyeket a gyártók "hue" megjelöléssel látnak el. Ezek nem az eredeti történelmi pigmenteket tartalmazzák, hanem azok modern helyettesítőit. Szerencsére a pigmentkódok alapján a festő viszonylag jól eligazodhat.
A legfelső kategóriát a kézműves vagy prémium művészfestékek képviselik. Ezeknél a gyártók különös gondot fordítanak az alapanyagokra. Gyakran klasszikus pigmenteket használnak, minimális töltőanyaggal. Sok esetben még azt is feltüntetik a címkén, hogy a festék len-, mák- vagy dióolajjal készült-e.
Ezek a festékek valóban drágák. Ugyanakkor itt az ember többnyire pontosan azt kapja, amiért fizet: pigmentet, kötőanyagot és gondosan megválasztott alapanyagokat.
A márkákat szándékosan nem említettem. Ez nem reklámcikk. Inkább egy rövid betekintés abba a láthatatlan világba, amely minden festmény mögött ott rejtőzik.
Mert amikor egy kép előtt állunk, nemcsak a színek történetét látjuk. Hanem azokét az anyagokét is, amelyek talán még sok évtized múlva is ugyanazt a történetet fogják mesélni.
A következő részben talán megnézzük közelebbről is ezeket a rejtélyes pigmentkódokat. Mert néha egy apró "PB29" többet mesél egy festékről, mint maga a fantázianév a tubuson.