Nem is olyan régen a festményeimmel foglakozó facebook oldalamon kaptam egy nagyon aranyos hozzászólást: "Remélem Ön boldog! Nagyon megérdemli egy ekkora tehetség!" Igen, boldog vagyok. Szeretném körbejárni ezt a témát, hiszen boldogságom okozója nem kizárólag a munkám.
Visszagondolva teljesen regénybe illően alakultak a dolgaim. Amikor eldöntöttem, hogy festő leszek, nagyon szerettem volna bekerülni a magyar művészeti felsőoktatásba. Egészen pontosan a kiváló nevű Magyar Képzőművészeti Főiskolára. Igen-igen szerettem volna festőszakos hallgató lenni, de.. máshogy alakult az életem.
Srác koromban nem voltam egy sokat olvasó gyermek. Valahogy "kötelező iskolai dolognak" gondoltam, nem szórakozásnak. Nehezen ment, így nem volt benne semmi sikerélményem nagyon sokáig. Pedig, aki nem olvas, csak saját magát fosztja meg óriási élményektől! Aztán sikerült felnőnöm és ez is megváltozott. Olvasó felnőtt lett belőlem.
Kényes kérdés? Nem, nem az! A festmény művészeti "árucikk" lesz, amikor "eladósorba" kerül. Persze, van olyan alkotás, melytől személyes érintettség végett nem akar festőjük megválni. Viszont a legtöbb festmény nem ilyen. Alkotójuk nagyon is lemondana tulajdonjogáról, természetesen pénzt akar érte kapni. Szándékosan írtam ilyen "jogi kifejezést"....