Nap

Bevezetés

Nem vagyok teológus, és semmilyen hivatalos egyházi végzettséggel sem rendelkezem.
Hivatásomat tekintve képzőművész vagyok — festőművész.
Mégis, évek óta mély meggyőződéssel vallom, hogy Isten maga az Élet, és minden igazi alkotás csak annyiban értékes, amennyiben az Ő életéből merít.
Ő nem egy mű, hanem maga a nagybetűs ALKOTÓ — minden létező forrása és fenntartója.

Én pedig – a magam szerény eszközeivel – próbálom a láthatatlan világ lenyomatát megérteni és kifejezni. Ezért foglalkoztat minden, ami Isten valóságával, szavával és a Bibliában rejtett titkokkal kapcsolatos.

Újjászületett hívőként és a názáreti Jézus Krisztus tanítványaként hiszem, hogy Ő a Messiás – testben megjelent Isten, aki ma is él és szól az emberhez.

Feleségemmel, Juditkával, mindennap olvassuk a Bibliát. Ez nem szokás vagy vallási kötelesség, hanem életforma: esténként együtt, hangosan felolvassuk Isten Igéjét, és így – évről évre – újra végigjárjuk a Szentírás egészét. Ahogy haladunk a történetekben, újra és újra felfedezünk mélységeket, amelyek eddig rejtve voltak előttünk.

Ezek a gondolatok, amelyeket most leírok, ebből a mindennapi találkozásból születtek. Nem dogmát akarok alkotni, hanem megosztani egy kereső ember szívének útját, ahogyan a Biblia világosságában próbálom megérteni: mit jelent az, amikor a Szentírás arról beszél, hogy eljön "az Úr napja" – és mit takar a titokzatos kifejezés: "ama nap."

Ha olvasás közben néha úgy érzed, hogy ez a téma nagyobb nálunk – igazad van. Én is így érzem. De éppen ezért, minden sora egy imádság is: hogy a szívünket megérintse az, Aki maga az Igazság.

Az Úr napja – amikor Isten szava találkozik az idővel

A Biblia lapjain két különös kifejezés is visszatér újra és újra: "az Úr napja" és "ama nap." Mindkettő sorsfordító eseményre utal – arra a pillanatra, amikor Isten belép az emberi történelembe, és megmutatja, hogy Ő a végső Úr mindenek fölött.

A héber "az Úr napja" (יוֹם יְהוָה – jóm JHWH) szó szerint azt jelenti: "az a nap, amely az Övé." A próféták ezt a napot gyakran ítéletként írták le – amikor Isten igazsága feltárul, és a hamisság már nem tud rejtve maradni. De az "Úr napja" nemcsak büntetés, hanem helyreállítás is: Isten új rendet hoz a világba.

A másik kifejezés, "ama nap" (בַּיּוֹם הַהוּא – bajóm hahú'), sokszor ugyanarra a korszakra utal, de tágabb jelentésben. Ez lehet ítélet, de lehet szabadulás, gyógyulás vagy dicsőség napja is. Zakariás próféta például így ír:

"Ama napon megnyitom Dávid házának és Jeruzsálem lakosainak a forrását a bűn és tisztátalanság ellen."
(Zakariás 13:1)

Az "Úr napja" és az "ama nap" tehát összetartoznak: az egyik az igazság napja, a másik az újjászületés napja. E kettő együtt alkotja azt a nagy történetet, amelyben Isten lezárja a régit, és újat kezd.

Az ítélet: amikor kiderül az igazság

Amikor az "ítélet" szót halljuk, gyakran valami rosszra, büntetésre gondolunk. Pedig a Biblia nyelve szerint az ítélet nem pusztán elmarasztalás, hanem az isteni igazságszolgáltatás maga — amikor a dolgok kiderülnek, a rejtett igazság napfényre kerül, és Isten helyreállítja, ami elromlott.

A héber mishpát azt jelenti: "ítélet, jog, rend helyreállítása." A Zsoltár így fogalmaz:

"Igazságot tesz az Úr az elnyomottaknak."
(Zsoltár 103:6)

Ez nem büntetés, hanem igazságtevés. A görög krisis szó, amelyből a "krízis" is ered, szintén ezt fejezi ki: amikor minden világossá válik. Jézus mondta:

"Az ítélet pedig ez: hogy a világosság eljött a világba, de az emberek inkább szerették a sötétséget..."
(János 3:19)

Vagyis az isteni ítélet: amikor Isten fénye rávetül a valóságra, és kiderül, mi igaz, és mi hamis. Ezért a zsoltáros nem fél tőle, hanem várja:

"Örül a föld, ujjongnak a szigetek... mert jön az Úr, jön, hogy ítélje a földet;
igazsággal ítéli a világot, és hűséggel a népeket."
(Zsoltár 96:10–13)

Az isteni ítélet tehát felszabadítás, nem puszta elmarasztalás. Ez az a pillanat, amikor az igazság győz, és a hazugság összeomlik. Vagy ahogy Pál apostol fogalmaz:

"Amikor az Úr eljön, megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait."
(1Korinthus 4:5)

Az ítélet napja tehát nem feltétlenül a "vég" – inkább az igazság napja, amikor végre minden a helyére kerül.

A nap, amikor minden kezdődött: a vasárnap, Krisztus feltámadása

A keresztény, főként katolikus és református hagyomány a vasárnapot nevezi az Úr napjának. Ez volt az a reggel, amikor a názáreti Jézus sírja üresen maradt, és ezzel új korszak kezdődött az emberiség történetében.

János apostol így ír:

"Lélekben voltam az Úr napján, és hallottam mögöttem egy hatalmas hangot, mint a trombitáét."
(Jelenések 1:10)

Sok bibliafordító szerint ez a kifejezés a vasárnapra, az istentisztelet napjára utal. De lehet, hogy János itt többre látott rá – talán előre pillantott arra a napra, amikor az Úr újra megszólal a világ fölött.

A feltámadás napja így vált az "Úr napjává" – az élet győzelmének és az új kezdetnek a jelképévé. Teológiai értelemben ez a nézőpont nem hamis, csak szűkített: az "Úr napja" itt liturgikus értelemben van használva, de nem azonos az ószövetségi–prófétai "nap"-fogalommal, amely ítéletet és helyreállítást foglal magába.

Tehát: a vasárnap az Úr napjának emléknapja, de nem az a végidőbeli esemény, amelyről az Írás az ítélet és a helyreállítás kapcsán szól.

A nap, amikor minden megrendül: az ítélet napja

Az ószövetségi próféták az "Úr napját" a harag és igazság napjaként írták le – de szavaik mögött mindig ott volt a helyreállítás reménye is.

"Jaj azoknak, akik az Úr napját kívánják, mert sötétség az, és nem világosság."
(Ámós 5:18)

"És lészen azután, hogy kitöltöm az én Szellememet minden testre..."
(Jóel 2:28)

Az ítélet tehát nem bosszú, hanem a gyógyulás előszobája. Isten tüzében a világ megtisztul, hogy újat teremthessen.

"Eljön az Úr napja, mint tolvaj éjjel… De mi új eget és új földet várunk, amelyben igazság lakozik."
(2Péter 3:10–13)

Isten igazságos rendje – három emberi csoport, háromféle ítélet

A Biblia világosan megkülönböztet három nagy emberi csoportot: Izraelt, a nemzeteket és az Egyházat (1Korinthus 10:32). Isten ítéletei mindháromra másképp vonatkoznak, mert más a küldetésük, más az isteni történetük, és más módon szól hozzájuk az Írás.

• Izrael esetében az ítélet célja mindig a megtisztítás és a helyreállítás, hogy Isten népe felismerje a Messiást, akit először elutasított.

• A nemzetek fölött az ítélet az igazság kimondása: hogyan bántak az emberiséggel, a Földdel és Isten népével.

• Az Egyház számára pedig az ítélet nem kárhoztatás, hanem jutalmazás és megtisztítás.

Pál apostol ezt így fogalmazza meg:

"Mert más fundamentumot senki nem vethet azon kívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus.
Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít rá erre a fundamentomra,
kinek-kinek munkája nyilván lészen, mert ama nap megmutatja… és hogy kinek-kinek munkája minémű legyen, azt a tűz próbálja meg."
(1Korinthus 3:11–13)

Ez az úgynevezett Krisztus ítélőszéke (görögül: béma), ahol nem az üdvösség kerül mérlegre — hiszen annak alapja már lefektetett: Jézus Krisztus személye és megváltása. A kérdés itt az, hogy mit építettünk erre az alapra.

Aki hitből, szeretetből és reménységből cselekedett, annak munkája maradandó lesz, mint az arany, ezüst vagy drágakő. Ami azonban önzésből, hiúságból vagy hit nélkül történt, az megég, mint a fa, széna vagy pozdorja. De Pál hozzáteszi:

"Ő maga azonban megmenekül, de úgy, mintha tűzön keresztül."
(1Korinthus 3:15)

Ez az isteni tűz tehát nem a pusztítás tüze, hanem a megtisztításé – a hamis dolgok elégnek, és megmarad mindaz, ami örök érték: a hit, a szeretet és a remény.

Újjászületés – az új teremtés kezdete

Az ítélet napja fényében különös értelmet nyer Jézus beszélgetése Nikodémussal:

"Bizony, bizony mondom neked: ha valaki nem születik újjá víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten királyságába."
(János 3:5)

Ez az újjászületés nem emberi akarat, nem tanult vallás, hanem teremtő csoda – az a pillanat, amikor Isten Szelleme új életet hív elő bennünk. Jézus ezzel tudatosan utal az első teremtésre:

"Isten Szelleme lebegett a vizek felett."
(1Mózes 1:2)

Az első teremtésben Isten Szelleme lebegett a vizek felett – a víz volt a színhelye annak, ahogyan az élet megszületett Isten akaratából. Most, az újjászületésben ugyanez a kép tér vissza: a víz – mint a jó lelkiismeret válasza Isten felé – és a Szellem – mint az új élet ereje – együtt jelenik meg. De maga az élet forrása most is egyedül Isten: az Atya, a Fiú és a Szent Szellem.

Az új teremtésben ugyanez történik – csak fordított sorrendben: előbb jön létre a belső, újjászületett ember, és majd ennek nyomán egy nap az új ég és új föld.

Akik már most megkapták ezt a kegyelmet, azok számára az ítélet napja nem kárhoztató, hanem megtisztító esemény lesz. Mert az alap biztos: Jézus Krisztus. És bár a cselekedetek tüze próbát hoz, a személy megmenekül – mint aki tűzvészből menekült, de az élete megmarad.

A nap, amely nem ér véget: az Úr uralmának korszaka

Péter apostol azt is mondja:

"Egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő, mint egy nap."
(2Péter 3:8)

Ez alapján sokan úgy látják, hogy az "Úr napja" nem csupán egyetlen nap, hanem egy korszak, amelyben Isten ítél, megtisztít és uralkodik. A Jelenések könyve szerint Krisztus ezer esztendőn át uralkodik:

"És éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig."
(Jelenések 20:4)

Ez a korszak az Úr napjának kiteljesedése: az idő, amikor a világ végre az Ő uralma alatt él. Ítélettel kezdődik, királysággal folytatódik, és új teremtéssel zárul — amikor "ama napon" minden térd meghajol előtte. (Filippi 2:10)

Az Úr napja bennünk is elkezdődhet

Akár a feltámadás örömét, akár az ítélet komolyságát, vagy az eljövendő királyság dicsőségét látjuk benne – az "Úr napja" valójában Isten személyes megszólítása.

Amikor az ember szívében megérkezik az isteni világosság, amikor a régi önzések és sötétségek leégnek, és valami új születik bennünk — ott már elkezdődött az Úr napja. Az "ama nap", amelyről a próféták szóltak, nemcsak a jövő eseménye, hanem már most eljöhet a szívben. Mert ahol Isten uralma megjelenik, ott elkezdődik az Ő napja is.

Záró gondolat

Az "Úr napja" nem pusztán a világ végének pillanata, hanem annak bizonyossága, hogy Isten nem marad távol az emberi történelemtől — sőt, Ő maga a történelem Ura. Az "ama nap" pedig annak reménye, hogy Ő újra eljön, hogy helyreállítson mindent, amit az ember elrontott.

A történelem nem véletlen sodródás, hanem egy történet, amelynek végén a Teremtő maga lép színre. A kérdés tehát nem az, mikor jön el az Úr napja, hanem az, felismerjük-e, amikor már bennünk kezdődik el.

Nem elméletben, hanem a szívem legmélyén akartam megismerni Istent. Ebben a materialista, zajos korszakban nehéz a lényegre figyelni, mert mindenfelől torzított valóságképek árasztanak el bennünket. Pedig az igazi, leplezetlen realitás — az Isten beszédéből derül ki.

Nem valamiféle vallásos "ócskaságról" beszélek, hanem egy korszakokon átívelő, élő igazságbeszédről, amelyen keresztül sok-sok ember eljutott oda, hogy Isten számára elfogadhatóvá, vagyis megigazult állapotba kerüljön. Ezt ember nem tudja megtenni — csak Isten. Ő az, aki valóban meg tudja bocsátani a bűneinket.

Igen, a Szentírásról, a Bibliáról beszélek. Sokan mondják: "de hiszen az csak egy könyv, mit segíthet rajtam?" Pedig a Szentírás hitelessége kulcsfontosságú kérdés. Egy zsidó családban felnövő embernek ez szinte magától érthetődő, mert szó szerint az "anyatejjel" szívják magukba a Törvény és a Próféták tiszteletét. De egy olyan ember, mint én — aki nem zsidó származású — hogyan tudna hinni egy könyvnek?

Nekem ezen a könyvön keresztül maga a Megváltó, a názáreti Jézus tett bizonyságot a szívemben, hogy a Biblia 66 könyve igaz. Előbb ismertem meg Jézust, és csak azután a Szentírást. Emlékszem arra a napra, amikor először tudtam szívem mélyén: Jézus él. És rögtön megszületett bennem a következő gondolat is: "Ha Ő él, akkor Ádám és Éva története is igaz." És igen — igaz.

Kérlek, olvasd a Bibliát. Ne csupán ismeretért, hanem hogy találkozz benne Jézussal. Ha Őt keresed, meg fogod találni — mert Ő az, aki már régóta keres téged.